Újabb fejlemények kerültek nyilvánosságra a Lakatos Márk-botrányban
Az egyik gyanúsítottat decemberben őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a letartóztatását. De az ügy itt még nem ért véget.
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. és a Főtaxi Zrt. között létrejött szerződésekkel összefüggésben, a Népszabadság szerint ismeretlen tettesek ellen.
A Népszabadság úgy értesült, hogy hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. és a Főtaxi Zrt. között létrejött szerződésekkel összefüggésben. A lap napokon keresztül próbálta megerősíteni információit, de a hatóságok mindig hárítottak, most viszont a Fővárosi Főügyészség megerősítette az értesüléseket.
Veres István, a repülőtér egykori szerződéses partnerének, a Zóna Taxinak a volt tulajdonosa elismerte, hogy ő a feljelentő, szerinte nem jelentéktelen ügyről van szó. Veres a lapnak arról beszélt: a Budapest Airport gyanús milliókat fizetett ki a Főtaxinak. Az RRI a Népszabadság szerint október 18-án hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást.